Gránitfény
2010. 6 x 6 x 10 cm, objekt

A villanykörte szabvány (E26-27) mintájára készült monolit gránit körték. Egy gránitdarabból lett kiesztergálva a villanykörte szabványnak megfelelő menettel, ami becsavarható az európai (E27) és az amerikai (E26) szabványú villany foglalatokba. Bármely háztartásban elhelyezhetőek a kicsavart vagy kiégett villanykörték helyére.

turn off, tune in, drop out

Új csúcsdíszek - Forró Torony I. - II.
2010. hőcsöves villanyrezsó hűtők

Az idei évben jutott el megvalósulási fázisába egy évekkel ezelőtti ötlet alapján, tavaly kidolgozott és számítógéppel 3D-ben modellezett projektem. A projekt keretében két rezsó-hűtő készült el a Tatai Güntner (Domján Gyula) és a BME Energetikai Gépek és Rendszerek Tanszékének (Könczöl Sándor) közreműködésével. A rezsó-hűtők két New York-i felhőkarcoló alakját formázzák. Az egyik az Empire State Building, a másik a Chrysler Building alapján készült.
A hűtők hőcsöves(heatpipe) elven működnek. A tornyonként 9 hőcső teljesítménye bőven elegendő a 1,5 KW teljesítményű villanyrezsók által közölt hő elvezetésére.
Ezek a hűtő monstrumok alapfunkciójukat tekintve értelmetlen eszközök, viszont járulékos funkciójuk: a hő környezetbe vezetése mégis használható működés -minden hűtő fűt is egyben.
A rezsó-hűtők olyan társadalmi problémákat vetnek fel, mint például a környezetszennyezés, a fogyasztói társadalom, a javak egyenlőtlen elosztásából fakadó feszültségek.

Partíció 3.
2010. 60 x 38 x 20 cm, objekt

Ereklyetartó bontott pc hulladékból (alaplapok, hűtő bordák, stb.), amelyben ereklye helyett 1 pendrive található. A pendrive-ot pendrive mezőnek látjuk a beépített tükörmátrix(reflexiós fólia, tükör) miatt.

Partíció 4.
2010. 60 x 20 x 20 cm, objekt

Ereklyetartó bontott pc hulladékból (alaplapok, hűtő bordák, stb.), amelyben ereklye helyett 1 pendrive található. A pendrive-ot pendrive mezőnek látjuk a beépített tükörmátrix(reflexiós fólia) miatt.

Partíció 5.

Partíció 6.